Egészségnap

Az iskolánkban megtartott egészségnapon a tanulók nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be a programokba. Ez a projektnap a TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01504 pályázat Csak természetesen! projekt keretében került megvalósításra.

A nap folyamán a fő hangsúly az egészséggel kapcsolatos ismeretek bővítésén, közösségépítésen volt. A különböző állomásokon érdekes feladatok várták a gyerekeket.

Az alsósoknak volt egészség–totó, növények, különböző magvak illetve gabonák felismerése is, az utóbbiaknak az egészséges táplálkozásban betöltött szerepük fontosságáról tanulhattak újat a gyerekek.  A kresztáblák jelentésének felfedezése, erdei gyümölcsök felismerése interaktív SI-sportident rendszerrel állomás mellett kerékpáros akadálypálya biztosította a mozgást a diákoknak, mely a szolnoki Gördögök Kerékpáros és Szabadidő Sportegyesület segítségével valósult meg. A kisfilmek vetítése során a tanulók megismerkedtek a helyes táplálkozás, vízfogyasztás, és a vitaminok fontosságával. Élvezettel és nagy kíváncsisággal vettek részt a gyümölcsök és zöldségek felismerésében, mely tapintással történt. Ezek a feladatok az osztályok programjában páros és csoportmunka keretében valósultak meg. Vízzel kapcsolatos kísérletek is gazdagították a gyerekek ismereteit, melyet nagy érdeklődéssel fogadtak.

A felsős tanulók a délelőtt folyamán – az alsósokhoz hasonlóan- 8 állomásból álló „pályán” teljesítették a változatos feladatokat. A felsős tanulók a Gabitrial extrém sport csapatának köszönhetően kipróbálhattak kerékpáros feladatokat, a Goldsprint okosbringákat illetve tekerhettek banánturmixot maguknak, természetesen kerékpárral. Minden osztálynak nagyon tetszett a Gabitrial reflexjátéka is, ahol a világító lámpákat kellett minél gyorsabban „lecsapniuk”. A védőnő hasznos útmutatást adott többek között a tinédzserkorban lévő gyerekeknek csapatmunkáról és táplálkozásról, de az elsősegélynyújtás alapjaival is ismerkedhettek. Egy helyszínen a környezetszennyezés problémáival találták szemben magukat, de  a műanyagok szelektív gyűjtését is gyakorolhatták. Más helyszíneken táplálékpiramist készítettek, ismerkedtek gyógynövényekkel és azok szervezetünkre gyakorolt pozitív hatásaival. Kipróbálták érzékszerveiket fűszerek illatának azonosításával, hangok felismerésével, sőt színlátásukat is tesztelhették.

A tízórai szünetben a résztvevők egészséges alapanyagokból készült szendvicseket kaptak többféle zöldség kíséretében, melyet egy müzliszelet és rostos üdítő és banán gazdagított.

A nap zárásaként a debreceni Gabitrial csapata tartott az udvaron egy fergeteges extrém kerékpáros triál bemutatót az iskola közösségének.

Az egészségnapon a tanulók jól érezték magukat, számos hasznos és használható információval lettek gazdagabbak.

You may also like...