A Csík Zenekar koncertje

„Enni ezerrel”

 

A Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskola diákjai 2019.11.11-én ellátogattak a Szolnoki Városi Sportcsarnokba, ahol a Csík Zenekar koncertjén vettek részt. A koncert a zenekar által szervezett „Csík Roadshow az Élelmiszerbiztonságért” programsorozat része, melyet a NÉBIH megbízásából szerveznek. A rendezvénysorozat célja, hogy a diákok felé megfogalmazott társadalmi üzeneteket, egyfajta fogyasztói szemléletformálást adjanak át egy élményszerű, látványos, ingyenes koncert keretében. Ez a rendhagyó produkció nem születhetett volna meg a Csík Zenekar és a közreműködő alkotók (Vécsei H. Miklós színművész, Lackfi János költő, Grecsó Krisztián író) nélkül.

 

 

Osztályaink osztályfőnökeikkel (5.a: Rákosi-Szabó J. Patrik, 5.b: Karizs-Nagy Erika, 8.a: Nemesné Kolop Katalin) utaztak a helyszínre. Ebben a Szolnoki Tankerületi Központ volt segítségünkre 2 busszal. Miután minden osztály elfoglalta helyét, megkezdődött az „őrület”. A zenés előadás fantasztikus volt, a gyerekek és felnőttek egyaránt átadhatták magukat a szórakozásnak. Az interaktív műsor során a gyerekek elővehették mobiltelefonjaikat és az előzetesen megküldött információk birtokában egyénileg és csoportosan versenyre kelhettek a kahoot.com oldalon.

 

A műsort a közismert dal zárta: Most múlik, pontosan!, mely közben a nézőtér csillagos éggé formálódott, hála a sok mobilkészüléknek. A gyerekek egy csodálatos élménnyel és egy – Lackfi János költő által megírt – füzettel térhettek haza.

/Rákosi-Szabó J. Patrik/

You may also like...