A tiszaföldvári Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskola honlapja
Iskolánkban ma rendeztük meg az alsó tagozatosok szavalóversenyét. Nagyszerű szavalatokat hallhattunk a gyerekektől, nehéz dolga volt a zsűrinek. Köszönjük a felkészítő szülők és pedagógusok munkáját! 🙂 Eredmények: 1-2. osztályosok: I. Bagdán Zóra 1.b II....
2024. november 13-án délután egy jó hangulatú versenyzéssel emlékeztünk meg a magyar nyelv napjáról, 1844-ben ugyanis ezen a napon fogadták el az anyanyelvünket hivatalossá, azaz államnyelvvé tévő törvényt. A résztvevő gyerekeknek játékos szórejtvényekkel, szókincsépítő...
Az ’Ószőlői Általános Iskola Gyermekeiért Alapítvány’ egyfordulós vármegyei szintű német nyelvi versenyt hirdet olyan 4-8. osztályos tanulók részére, akik legfeljebb heti 4 órában tanulják az idegen nyelvet. A verseny időpontja: 2025. március 7. (péntek)...
A Kunszentmártoni ÁMK József Attila Könyvtára idén októberben is megrendezte a járási mesemondó versenyét. Iskolánkat 6 tanuló képviselte. 4.a és 4.b osztályból színvonalas meseelőadással vettek részt az alábbi tanulók : Béki Anna Tamara, Horváth...
Az „Ószőlői Általános Iskola Gyermekeiért” Alapítvány ebben a tanévben újra megrendezi hagyományos versenyét „XXX. Ószőlői Matematika Verseny” címen. Időpont: 2024. november 22. péntek 1400 óra. Helyszín: Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskola 5430 Tiszaföldvár, Ószőlő...
2024. szeptember 21-én rendeztük meg a már hagyománnyá vált családi napunkat. Az iskola minden dolgozója és tanulója lelkesen készült erre a rendezvényünkre. Számtalan új és régi játék és szórakozási lehetőség várta a gyerekeket, szüleiket...
PAPP BERTALAN ÓSZŐLŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2024/2025. TANÉV MUNKATERVE Időpont Esemény, rendezvény AUGUSZTUS 2024. augusztus 30. Tanévnyitó értekezlet SZEPTEMBER 2024. szeptember 02. hétfő Tanévnyitó ünnepség, első tanítási nap 2024. szeptember 2 -11. Szülői értekezletek-alsó és...
A tematizált digitális gyűjtemény segíti a szókincs elmélyítését, a szövegértés gyakorlását, a nyelvtani feladatokhoz tartozó szabályismeretek támogatják az önálló tanulást. Wir neu 1 Modul 2 tankocka feladatok Wir neu 1 Modul 3 tankocka feladatok...
Iskolánkban hagyomány, hogy a nyolcadikos tanulók egy jelmezes, vicces bolondballagáson búcsúznak el egymástól és az iskolától az utolsó tanítási napon. Körbejárják az iskola osztálytermeit, előadják az alapítványi bálra készült vidám osztály táncot, amibe utána...
A kirándulásról készült videó ide kattintva tekinthető meg.
2024. június 18-án az Egészségnapot tartottunk az Ószőlői Általános Iskolában. A felsős és az alsó tagozatos tanulók korcsoportjaiknak megfelelően, különböző feladatokkal találkoztak. A „felsőtagozatnak” a reál munkaközösség szervezte meg a programot. Néhány teremben, az...
2024. június 19-én Pályaorientációs nap volt iskolánkban. Az alsós és a felsős osztályok külön szervezték meg ezt a napot. Az alsósok piacon, üzemlátogatásokon voltak a tanító nénik vezetésével. A felsős osztályok a Hajnóczy Gimnázium...
Kedves Szülők! A beiskolázási szülői értekezleten elmondottak alapján kialakítottuk az osztályokat. Nyáron kikapcsolódást, majd sikeres évkezdést kívánunk mindenkinek!
Június 4-én tartottuk iskolánkban az Összetartozás Napját. Ennek keretében az iskola tanulói és dolgozói együtt elénekelték az Ismerős arcok Nélküled című dalát. Ezután Peténé Katika és Kissné Icu vezetésével táncházban vehettek részt az alsósok...
Az I. Hajnóczy honvédelmi versenyt rendezte meg a gimnázium 2024.05.30-án, a Honvédelem napján. 6-7. illetve 8-9. évfolyamos csapatok mérték össze tudásukat több területen. Volt akadálypálya, lézeres lövészet, gránátdobás, fegyveres váltófutás, túlélési totó és elsősegélynyújtási...
Iskolánk 4 tanulója április 18-án részt vett a Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola által meghirdetett Általános iskolás korú SNI és BTMN-es tanulók komplex csapatversenyén, ahol megyei 10. helyezést értek el. A versenyen...
Kedves Leendő Elsős Szülők! Szeretettel várjuk Önöket leendő elsősök beíratására 2024. április 18-án és 19-én iskolánkba. Az elsős beiratkozáshoz az alább csatolt nyilatkozatok kitöltésére lesz szükség. Ezeket a beiratkozás napján az iskolában kinyomtatva megkapják,...
„A verseny célja [többek között] a továbbtanuláshoz, a mindennapi élethez szükséges helyesírási készség fejlesztése, a helyesírási ismeretek bővítése, a helyesírási problémaérzékenység, valamint a digitális írástudás fejlesztése.” „A verseny meghirdetői, főszervezői: Magyar Nyelvtudományi...
A vármegyei szintű, egyfordulós megmérettetést lassan már 3 évtizede rendezi meg a Kossuth Lajos Általános Iskola, idén összesen több mint 200 tanuló részvételével (ők – természetesen Tiszaföldvár mellett – Szolnokról, Cibakházáról, Martfűről, Rákóczifalváról, Öcsödről,...
Tisztelt Szülők! 2024. március 27-én (szerdán) megnyitásra kerül a beiratkozás szülői felülete (BÁI), amely a szülőknek/törvényes képviselőknek lehetőséget nyújt arra, hogy előzetesen beküldjék gyermekeik adatait az adott általános iskolába. A személyes megjelenés a beiratkozás...