Matúz Dalma természettudományos sikerei

Matúz Dalma, 8.b osztályos tanuló sikert sikerre halmoz a versenyek területén, legyen az matek, föci, kémia vagy biosz verseny.

Biológiából első nekifutásként a Verseghy Ferenc Gimnázium által kiírt, többfordulós levelező versenyen indult, ahol szép eredményt ért el, 8. helyezett lett.

A pandémiás helyzetnek megfelelően, online tartották meg szegedi szervezésű Szécsi Szilveszter biológia versenyt, ahol Dalma országos 8. helyezést ért el.

Hasonló módon, nem a megszokott formában zajlott a Dr. Árokszállásy Zoltán biológia- környezetvédelmi verseny is, melynek első fordulóját a Redmenta rendszerén keresztül kellett megírnia Dalmának. Ez nem gördített nagyobb akadályt Dalma útjába, 3. helyen végzett és bejutott az országos döntőbe.

Az országos döntő írásbeli, fajfelismerési és szóbeli részből állt, szintén online formában. Dalma 6. helyen végzett ezen a versenyen.

Kémiából a Meleg István kémia versenyen mérettette meg magát, a döntőben 12. lett.

Földrajz versenyek várnak még Dalmára, melyhez sok sikert kívánunk, az eddigi eredményeihez pedig gratulálunk!

You may also like...