Madarak és fák napja

2022. június 9-én a Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskolában a Madarak és fák napja című program a “Csak természetesen” elnevezésű projekt keretében valósult meg, mely a helyi akciócsoport (HACS) támogatásával jött létre (TOP-7.1.1.-16-H-ESZA-2020-01504).

A Jászberény határában működő Sasközpont és a Magyar Madártani Egyesület szakemberei érkeztek iskolánkba.

A délelőtt folyamán forgószínpad szerűen minden osztály részt vett a felkínált programokon.
Az egyik helyszínen változó nehézségű, fából készült, állatokat, életközösségeket bemutató kirakókat kellett 3-4 fős csoportokban összeállítani a tanulóknak. Voltak egy-és többrétegű változatok is, melyek közül néhány, bizony próbára tette a tanulók ügyességét.

Egy másik helyszínen a madarak testfelépítésével, szerveivel, fészkelési szokásaikkal ismerkedhettek a tanulók. Kézzelfogható volt, hogy a madár életmódjával hogyan függ össze a szárny és a tollak szerkezete. A bemutatott ragadozó madár preparált lábain jól láthatták a markoló láb tulajdonságait. Láttak példát költőládára, odúra, de a fészeképítés egyik mesterének a függő cinegének a fészkét is közelről tanulmányozhattuk.

A harmadik helyszínen madárbemutatót láthattunk. Élő, mentett madarakkal találkozhattunk. A 16-18 napos vörös vércse fiókák pislogtak a költőládából. A macskabagoly vagy a dolmányos varjak bemutatása, óvatos megsimítása óriási élmény volt. De láthattuk a még magatehetetlen fióka szakszerű etetését, megnézhettük a macskabagoly tollak alatt amúgy láthatatlan fülkagylóját. De hallhattunk érdekességeket a baglyok röptéről vagy a ragadozó madarak táplálkozási szokásairól is.

A program jó lehetőséget nyújtott arra, hogy kicsit közelebbről megismerjük a madármentéssel, madárvédelemmel foglalkozó szakemberek munkájának egy részét.

You may also like...